új ophélia
azt gondoltam, dalt írok
a lánynak, akit egy filmben
láttam, és azóta álmaimban
tér vissza halott alakja,
ahogy a víz alatt úszik
tehetetlenül, haja mint
a hínár, ez a tánc, ez a tánc,
lebegni csak élet-telen.
szavakkal kellene lekottázni
a víz sodorta test mozgását,
az álom lassú pszichózisát.
de nem lehet meghallani
a világot a tudat alatt.
végtére is ki érti a lelket,
a megszámozott csillagrendszereket,
és azt a soknevű folyót.
a víztükör alól mindig
valaki más néz vissza.
képzeletem horrorjában
mozgóképek tartanak fogva.
ezt a kisfilmet ophéliának
nevezem:
így talán dal nélkül is
lesz felette hatalmam.