Múltban, jövőben
Távoli tájak folyóit még láthatom.
Az idegenség lassú hömpölygése
biztosan átszel egész városokat,
és e városok megsárgulnak a könyvek lapjain,
öreg arcukat a papírnak hagyva
minden évben megújulnak valahogy,
de az útikönyvek a változás mögött messze elmaradnak,
mint test mögött a képmása.
A kicsi Dunát láttam egyszer Bécsben.
Csatornának hittem, és szürke vizébe
dobtam egy könnyű üvegmadarat.
Fenntartotta a benne megszorult levegő.
Azt reméltem, elér majd Budapestig,
a víz átdobálja a hidak alatt,
mint az üres műanyag flakonokat,
és a madárka egyszer partot érhet –
vagy a tengerig úszik el,
és ott elmerül.
Úgy, ahogy a rám szabott időben
merülök el én, aki útjára indítottam.
